Amikor segítőnek jössz egy családállításra, meglehet, hogy könnyebben, felszabadultabban érkezel, mint azok, akik megdolgozni való témával jönnek. Különösebb ellenállással sem kell megküzdened, hisz biztonságban vagy, ma nem te leszel a terítéken, nem te fogod az embert próbáló lelki munkát végezni, nem neked kell az önkorlátozó hiedelmeidet és a gondolkodási mintáidat megváltoztatni vagy épp a családi múltban gyökerező, transzgenerációs traumákat feloldani.
Te csak segítőnek jöttél. Részt veszel mások állításában egy-egy szereplő képviselőjeként, de egyébként semmi komolyabb lelki folyamattal nem kell számolnod.
...Eltörtél és azóta fekete-fehérbe váltott a színes film. Nem védtek meg, mert nem voltál elég fontos. A legsúlyosabb, hogy mindezért magadat okolod. El tudod képzelni, milyen érzés így felnőni, és milyen nehéz lehet így egyenrangú kapcsolatokat kialakítani?
Mi ebből az egészből a tanulság?