“-Annyi mindent kipróbáltam már, és semmi nem hozott változást. Ugyanolyan szétszórt és figyelmetlen vagyok, mint voltam. Hibát, hibára halmozok. Minél jobban küzdök ellene, annál rosszabb. Mintha árral szemben úsznék. Gondot okozok másoknak és magamnak. Miközben kétségbeesetten próbálom javítani a hibáimat, egyre jobban összeomlik az önbecsülésem, egyre rosszabb társasága leszek saját magamnak…
-Valójában minden problémád 2 félreértésből fakad. Először is, olyan dolgot akarsz megváltoztatni, amit nem lehet megváltoztatni. Az, hogy a figyelmed széttszórt, a személyiséged része. Nem a te hibád.
-Akkor kinek a hibája?
-Senkié, mert ez nem hiba. Mindannyian úgy érkezünk erre a világra, hogy van, amihez van tehetségünk, van, amihez nincs. Az egyik területen erősek vagyunk, a másikon gyengék. Most a hiányosságaidon, a hibáidon van a fókuszod, miközben elfeledkezel azokról az értékekről, melyek szintén hozzád tartoznak. Ha valaki hiányosságok nélkül létezne, mit tudna tanulni ebben az életben? Nem lenne mit meghaladni, nem lenne fejlődési lehetősége.
-Hát épp ez az. Hosszú évek óta próbálom kijavítani a hibáimat és semmi eredmény. Nem fejlődtem semmit.
-Ki mondta, hogy a fejlődés az, ha kijavítod a hibáidat? A hibák ugyanúgy hozzád tartoznak, mint az értékeid.
-Akkor mit jelent a valódi fejlődés?
-Azt, hogy a hibáid ellenére kibontakoztatod az értékeidet. Itt jön be a második nagy félreértésed: Azt gondolod, hogy te a személyiséged vagy, ennek köszönhetően teljes mértékben azonosulsz a hibáiddal.
-Uh, szóval nem a személyiségem vagyok… Akkor ki vagyok?
-A fejlődés azt jelenti, hogy meghaladod magadban az éppen aktuális azonosulásaidat. Van, aki a testével azonosul, van, aki a munkájával, a családjával vagy épp a bankszámlájával. Ebben nincs semmi értékítélet. A lényeg, hogy felismerd, nem az vagy, akinek eddig gondoltad magad.
-Oké, de én tényleg nem tudom, hogy ha nem a személyiségem vagyok, akkor ki vagyok, meg különben is, mi lesz velem, ha szétesik a személyiségem? Eltűnnek az emlékeim, azt sem fogom tudni, hol lakom…
-A személyiségedet nem megszüntetni kell, hanem meghaladni. Attól, mert az azonosulás megszűnik, még ugyanúgy meglesz minden emléked, ugyanúgy jelen lesz minden hibád és értéked, csak épp nem fogsz hozzájuk tapadni, nem faragsz identitást belőlük.
-Ez azért elég ijesztően hangzik. Ha ez megtörténik, honnan fogom tudni azt, hogy ki vagyok?
-Sehonnan, mert az egész kérdésnek, hogy ki vagy, nem lesz jelentősége. Azért fogalmazódik meg benned az igény, hogy tudd, ki vagy, mert az elkülönültség állapotában vagy. Gondold csak végig:
Nem a bőröd által körülhatárolt anyag vagy, mert úgy nem tudnál benne lenni minden gondolatodban, szavadban, érésedben, szellemi termékedben és minden hatásban, ami rajtad keresztül másokban végbemegy.
Szintén erősen hat rád a társadalom jelenlegi értékítéleteivel és elvárásaival.
Valójában értelmezhetetlen vagy a családi rendszeredtől függetlenül. A családod minden története, az összes transzgenerációs trauma, hiedelem, gondolkodási hiba és megküzdési stratégia, mely jelen van a rendszerben, mind-mind a sejtjeidbe van írva, tehát mondhatni meghatározza a személyiségedet.
Mikor ezt megérted, lehet, hogy a családi rendszereddel fogsz azonosulni. Hatással van azonban erre a nagyobb egységre egy még nagyobb egység: az ország, ahol élsz, és a nemzet, amelyhez az odatartozást szintén megörökölted. Tiéd a nemzeted egész történelme, a dicsőséges és felemelő pillanatoktól, a szégyenteljes és megalázó eseményekig. Miből gondolod, hogy mindettől függetlenítheted magad?
-Kezdek összezavarodni. Én vagyok testem, a személyiségem, a családom, az ország, ahol élek…
-És ez még nem minden. Kollektív szinten is magadban hordozod az összes előtted járó nőt és férfit. Benned lüktet az összes fájdalom, amit a két nem valaha egymásnak okozott. Benned van az emberi faj összes nyomora és nagyszerűsége, összes bukása és minden fejlődése, továbbá benned van a jövő is, az amit holnap gondolni és mondani fogsz, amit majd az utódaidnak, – vagy bárkinek, akivel kapcsolatba kerülsz – adsz át valamilyen módon.
-Ez nagyon durva. Hogy a fenébe lehet ennyi mindennel egyszerre azonosulni?
-Pontosan. Mindezek tükrében az, hogy TE ki vagy, még mindig rejtély. Örök misztérium, mely egyidős az emberiséggel. Nem egyszerűbb inkább elengedni az állandó azonosulási kényszert, és nem azonosulni semmivel?
-Most aztán már végképp nem tudom, hogy mit gondoljak.
-A lényeg, hogy meg kell tanulnod együtt élni a hiányosságaiddal, ahogy mindenki másnak is. Meg kell tanulnod nem szenvedni ezek miatt többet, mint amit muszáj. Amennyire csak lehet, tedd át a fókuszt az értékeidre, mert ezek kibontakoztatásában van a valódi fejlődés. Ahogy ez a tudati váltás megtörténik benned, nem lesz már jelentősége a hibáidnak, és nem is fognak akkora gondot okozni. Látom, elgondolkodtál. Hogy érzed magad most, mindezek után?
-Mikor elkezdtük ezt a beszélgetést, azt éreztem, hogy össze vagyok nyomva, be vagyok szorulva valahová, talán a saját gondolataim közé, melyek egymást kergetve, körbe-körbe jártak. Aztán jött a zavar, a teljes talajtvesztetség. Most viszont valami a helyére került. Felszabadultnak érzem magam. Kinyílt bennem egy eddig ismeretlen tágas Tér.
-Mit gondolsz most, ki vagy Te?
-Semmi, és minden. De leginkább…ez a lélegzet vagyok.”
A fenti beszélgetés tartalmaz valós és fiktív elemeket egyaránt. Egy része családállításokon vagy mentálhigiénés üléseken, esetleg baráti beszélgetéseken hangzott el, de olyan is van, mely egy bennem és benned zajló, belső párbeszéd részét képezi.
Ami igazán fontos, hogy a húsvéti időszak ténylegesen lehetőséget ad az újjászületésre, azaz a most ébredő belső fényben ráláthatsz azokra a rögzült viselkedés mintákra és gondolkodási hibákra, melyek eddig elzárták előled a valódi fejlődést, a kinyílást, az Élet felszabadult áramlását.
Ezen a Húsvéti Családállításon ezek az életminőség javító, felszabadulást elősegítő felismerések lesznek a fókuszban. Ha szeretnél Te is velünk tartani, várlak nagy szeretettel.