Pár évvel ezelőtt írtam egy posztot hasonló témában. Akkor azt a hellingeri gondolatot jártam körül, miszerint az elmúlt 2 világháborúban a férfi olyannyira megsérült és elveszítette a hitét mindabban, ami korábban lelkesítette, – különösen a vesztes országokban, – hogy gyakorlatilag nem tudott már igazán férfiként funkcionálni, miután hazatért, ha egyáltalán hazatért.
Ezeknek a férfiaknak vagyunk a leszármazottai, ezt az önmagában és a világban csalódott, önbizalmában és önbecsülésében mélységesen sérült férfimintát kaptuk örökségül.
Ebben a mintában nincs felelősségvállalás, hisz ehhez elengedhetetlen, hogy a férfi tengelyében álljon és tisztában legyen az értékeivel.
A helyzet egyik velejárója volt, hogy a “férfi”, mint kifejezés, szinte teljesen kiveszett az aktív szókincsünkből. Helyette akkoriban szinte mindenhol a “pasi” szóval találkoztunk, ami találóan leírja, az értékrendjében bizonytalan, saját vágyaitól vezérelt, felelősségvállalásra képtelen, gyermeki állapotban ragadt férfi jelenségét.
Azóta rengeteg családállítás történt a témában, hisz ez az állapot végső soron senkinek nem jó. Ennek következtében, az Ősök háborgó lelke, legalább részben megnyugodott, és a férfi végre elindulhatott önmaga felé.
Még a “férfi” szavunkat is sikerült rehabilitálni, így ezzel is egyre többet lehet találkozni akár beszélt, akár írott környezetben.
Ez azonban cseppet sem jelenti azt, hogy a probléma megoldódott volna. Hisz az önmagát elveszített férfi mintája mellett, – ezt kiegészítve, – megjelent, a saját lábán megálló, önálló, minden területen remekül funkcionáló, erős önmegvalósító nő is. Felmerülhet a kérdés, hogy mi ezzel a baj. Az erős nő túlélésének záloga éppen az, hogy erős. Határozottságából és céltudatosságából sokat profitál. Nem szorul a férfira, teremtő erejét kibontakoztatva éli a saját, autonóm életét. Milyen jogon akarná ezt bárki is elvenni tőle?
A probléma nem az erővel és az önmegvalósítással van, hanem a bizalomvesztéssel. Miközben az erejét vesztett férfi mintája generációkon átívelve tovább öröklődött, ugyanez történt a férfiban bizalmát vesztett, nő mintájával. Női vonalon az volt az anyák kollektív üzenete, tanácsa, útravalója leányaik felé, hogy “a férfiban nem lehet bízni, a férfira nem lehet számítani, támaszkodni, a férfit nem szabad komolyan venni.”
Így jött létre az a nő, aki tűsarkúban is képes, – férfiakat megszégyenítő módon – kereket cserélni a kocsiján, ha épp defektet kap. Így született meg a nő, aki lakását felújítja, villanyt szerel, házat épít és céget vezet, miközben egymaga neveli gyerekeit is, intézve az ezzel járó összes logisztikát és adminisztrációt. Mert “a férfira nem lehet számítani.”
Veszteségei és saját elveszettsége arra késztetik a férfit, hogy kérdéseket tegyen fel, hogy az igazság keresésére induljon. Játszmáiba és hazugságaiba belefáradt, elege van mindabból, ami nem valódi.
Sajnos ez az üzenet egyáltalán nem alaptalan, ugyanakkor azt a kérdést is fel lehet tenni, vajon milyen érzés lehet férfiként, ezzel a kollektív mintával szembe menni úgy, hogy már eleve egy bizalomvesztett állapotból indulsz, minden fajta, használható és követhető minta nélkül…
Látva az erős és sikeres, önmegvalósító nőt, a bizonytalan, önmagától és a saját erejétől messzire sodródott férfi egyre frusztráltabb lesz. Nem tudja, merre tart, nincsenek igazán céljai, így párja sikere inkább zavarni fogja, mintsem, hogy örülne neki. A nő talán várná a megerősítést és támogatást, – hisz minden anyai üzenet ellenére, a lelke mélyén igenis szeretne kapcsolódni, szeretve és tisztelve lenni. A férfi azonban nem tudja ezt megadni neki. Súlyosabb esetben depresszióba zuhan, és megpróbálja párját is magával rántani.
Egy talpraesett, önálló, önismeretben járatos, értékeivel tisztában lévő nő azonban nem fog egy ilyen mérgező helyzetben benne maradni. Kilép hát a kapcsolatból és megy tovább saját útján, magával cipelve csalódottságát, veszteségét és sérült bizalmát. Lám az anyai minta beteljesedett. Figyelmeztették előre, hogy megóvják a fájdalomtól, de ő nem hallgatott az anyai intelmekre…
Ilyen tapasztalásokat követően kialakulhat egy állandó szingliség, hisz egyedül könnyebb, biztonságosabb, és amúgy sincs a látómezejében olyan férfi, aki vele egy szinten lenne, akivel egyenrangú kapcsolatot lehetne kialakítani.
Ezek a folyamatok állhat a hátterében annak a jelenségnek, hogy sokszor a leggyönyörűbb nők maradnak egyedül.
Mi történik ezzel párhuzamosan a másik oldalon? Mivel az erős nő mellett nem tud férfi lenni, a szakítást követően, a veszteség fájdalmába és rossz tapasztalataiba temetkezve létrejön a nőgyűlölő férfi.
Az erős nőt kerülni fogja, olyat keres magának, akit könnyebben leuralhat, akihez képest domináns lehet, aki mellett férfinak érezheti magát, és akin bosszút állhat eddigi sérelmei miatt.
Ez így nem hangzik túl jól.
Az azonban, hogy ilyen is van, nem jelenti azt, hogy csak ilyen lenne. Bár a nők általában 20 év előnyben vannak a személyiségfejlesztő munkában, a jó hír, hogy a férfiak is kezdenek egyre jobban megjelenni a különböző önismereti csoportokban.
Családállításon keresztül sokat oldottunk a kollektív és transzgenerációs férfi traumákon, így egy kicsit a férfi elkezdett közelebb kerülni a saját lelkéhez.
Most ott tartunk, hogy egyre kevesebb a tudattalanban konzervált visszahúzó erő, viszont még mindig nincs (vagy nagyon kevés) az igazán hiteles és követhető férfi minta.
A régiben a férfi fizikálisan erős kellett legyen, különben nem maradt volna életben. Az érzéseiről nem beszélt, volt tartása és kiállása, kemény munkával eltartotta családját, hite és értékrendje szilárd volt és megkérdőjelezhetetlen.
Az új még nincs kész igazán. Az örökölt értékrend bizonytalan, nem nagyon vannak szilárd, viszonyítási pontok. Fizikálisan nem kell túl erősnek lenned, hisz az ülő munka nem igényel különösebb erőnlétet. Lehetsz érzékeny, járhatsz önismereti csoportokba, sőt, akár még terápiába is. Tartásod nem kell, hogy legyen, az adott szó nem képvisel komolyabb értéket, viszont legyél politikailag korrekt, próbálj vigyázni mások lelkére!
Olyan, mintha megtaláltuk volna a saját érzékenységünket, miközben picit elveszítettük volna a gerincünket. Sokan éppenezért bánatos nosztalgiával sírják vissza az archaikus férfi mintát. Tudjuk azonban azt is, hogy megváltozott világunkban ez a minta már nem lenne életképes, jól lehet, az erős nőnek az érzékeny férfi sem tud méltó párja lenni.
Mi hát a megoldás egy ennyire összekuszálódott helyzetben?
Mivel a nő megtanult a jég hátán is megélni, és előrébb tart az önismeretben, mint a férfi, egy kapcsolatban a nő nagyon könnyen (sokszor automatikusan) beáll a férfi anyjának pozíciójába, vállalva ezzel a férfi helyett is a felelősséget, aki így, gyermek szerepbe kerül.
Bár ez a helyzet “kényelmes” a férfinak, mégis alapjaiban sérül ezáltal az önbecsülése és az identitása egyaránt.
Veszteségei és saját elveszettsége arra késztetik a férfit, hogy kérdéseket tegyen fel, hogy az igazság keresésére induljon. Játszmáiba és hazugságaiba belefáradt, elege van mindabból, ami nem valódi.
Rendszerint ez az a pont, amikor elkezdünk önismereti csoportokba, férfikörökbe járni. Jó esetben, ezeken a helyeken kapunk pozitív visszaigazolást az értékeinkről, pótolva azt, amit sokaknál gyerekkorban az apa nem tudott megadni.
Ez jótékony hatással van az önbizalomra, ami ettől ugyan még törékeny, de legalább már nyomokban fellelhető.
Ami talán a legnehezebb, hogy a férfi megtalálja magában, és rendszeresen működtesse azt a támogató-megtartó erőt, melyre a nőnek oly nagy szüksége és igénye van.
Miért van rá szüksége? Mert belefáradt már abba, hogy egyszerre 2 szerepet (férfi és nő) vigyen. Szeretne csak nő lenni, ehhez azonban az kell, hogy a férfi férfi legyen.
Amíg félsz a nőtől, nem tudsz igazán férfi lenni, és a nő sem fog rád aként tekinteni.
Mivel sokat csalódott már, a nő bizalmatlan. Ennek megfelelően tesztelni fog, hogy valóban férfi vagy-e, hogy valóban bízhat-e benned. Tesztelni fogja, hogy vannak-e határaid, hogy meg tudod-e védeni magad. Ha ezeken a teszteken elvérzel, azt fogja érezni, hogy erősebb nálad, így nem fogja magát biztonságban érezni, hisz hogyan tudná megvédeni egy olyan férfi, aki gyengébb nála?
Joggal kérdezheted, miért kellene megvédened a nőt, egy biztonság illúziójával ilyen szinten kikövezett világban?
A legnagyobb veszélyt a saját démonai jelentik, melyek egy részét a társadalom táplálja benne. Mik ezek a démonok? A megfelelési kényszer, hogy soha sem lehet elég jó, elég szép elég vonzó. Hogy bármit és bármennyit csinál, az kevés, hogy szülés után is tökéletes kell legyen a teste, hogy ha elveszíti a türelmét egy keményen átdolgozott nap után, és felemeli a hangját engedetlen gyerekeivel szemben, akkor már nem lehet jó anya.
Férfiként látnod kell, hogy mekkora súly van a nő vállán, hogy folyamatosan ítélkezésnek van kitéve, és hogy – akár bevallja, akár nem, – milyen mérhetetlenül ki van merülve.
Férfiként fontos, hogy nem mehetsz alá a nőnek. Bármilyen frusztrált is legyen, nem lehetsz a boxzsákja. Nem tűrheted el, hogy rajtad vezesse le a feszültségét. Ha mégis ez történik, elveszíted a tiszteletét és a vonzalmát egyaránt, arról nem is beszélve, hogy egy sárkányhoz te sem fogsz tudni vonzódni.
Szelíden, de határozottan le kell állítanod. Ehhez persze észre kell venned, hogy mi történik, és tudnod kell, hogy ez nem neked szól. Ez persze kitartó, önismereti munkát igényel. Rendbe kell tenned az önértékelésedet és az önbizalmadat. Kell, hogy legyenek az életedben olyan területek, ahol önmegvalósítasz, ahol ki tudod bontakoztatni a benned lévő teremtő erőt.
Legyen az a munkád, a hobbid vagy egy ügy, mely mellé odaállsz teljes mellszélességgel.
A lényeg, hogy tudd, hogy férfiként értéket képviselsz, és hogy van, amit le tudsz tenni az asztalra.
Ha a nő tesztjeit magadra veszed, elvesztél. Ha hagyod, hogy az érzelmi kiáradása aktiválja a te sérüléseidet, sérelmeidet, mész a levesbe…
Mindössze annyi a dolgod, hogy nyugodt maradj, visszaigazold az érzéseit és biztosítsd afelől, hogy fontos és értékes a számodra. Ha ő a megáradt folyó, te kell, hogy legyél a meder számára. Talán könnyűnek hangzik, de nem az.
Sikerülni fog? Mindig biztos nem. A sérelmeitek kölcsönösen berántják egymást. Igazatok bizonyosságában veszekedni fogtok, egymásra projektáljatok minden nyomorotokat, és olyan dolgokat vágtok egymás fejéhez, melyet később megbántok.
Aztán elül a vihar, és tiszta szemmel ránéztek arra, ami történt. Igen, bántottátok egymást, de képesek vagytok megbocsátani egymásnak, és magatoknak. Megbékéltek és a békülés közelebb hoz majd egymáshoz.
Aztán lesz olyan is, mikor sikerül medernek lenned, és megtartod párodat kételyeinek kiáradásában.
Máskor meg ő tart meg téged, mikor épp te küzdesz a saját démonaiddal. Vannak még csatáitok, de valahogy mégis egy egyenrangú kapcsolat kezd alakulni köztetek.
Visszatérve a férfiakra, egyre többen vannak, akik önismeretben edzettek és a saját lelkükkel kapcsolódnak. Magukban a férfit, a nőben a nőt keresik.
Bár az archaikus férfi mintája nem működik már, mégis van benne sok érték, melyet igyekszünk átmenteni az újba. Így a tudatosság és az érzékeny figyelem végre találkozni tud a tartással és a megtartó, tett-megvalósító erővel. Új úton járunk, így időnként csetlünk-botlunk, de lassanként haladunk felétek.
A felnőtt férfi és a felnőtt nő egyenrangú, gyümölcsöző kapcsolódása előbb-utóbb megtörténik. Tartsatok ki férfiak, tartsatok ki nők!